Körülöttem emberek, feketében, kisírt szemmel,

Nem értenek semmit, csak szánakoznak lehajtott fejjel.

Nem értik mi történt, csak én tudom,

Mert ők nem, csak én látok át a halotti síron.

Nem tudják mi ennek a célja,

Mi történt velem, kinek az akarata…

Folyt a vér, mint a lányka arcán a könny,

Mikor egy fiú játszik vele, s nem tudja, mi jön.

Csöpögött, mint a harmat a virágokról,

Nyári reggelen a liliomról.

De elfogyott, semmivé vált,

Életem egy röpke pillanat alatt elszállt.

Sosem kérdezték, mindenki tudta,

Hogy miért haltam meg, máig senki sem tudja.

Csak én tudom bánatom, magamban tartom,

S már senkivel meg nem vitatom.

Nem tartozik senkire, nem is értenék,

A vágy lángolását, a szerelem szikráját,

De ettől meghaltam, így elmegyek,

Te sosem fogsz úgy szeretni, ahogy én SZERETTELEK!