Andras
n a szvemet adtam, neked ez mit sem r,
Kezemet nyjtom feld, odig csak elr.
De ha nem kellek, lkj vissza a feleds mltjba,
Hogy belevesszek rkre a stt homlyba.
Maradsz a biztonsg szobjban, egyszer kilpsz tn,
S majd szreveszed, hogy ki szeretett tged igazn.
Nem kell neked a lny, ki bizonytalan,
Meghalni ksz lenne rted, s szeret majd tged holtodiglan.
Tudod, hogy ez a lny n vagyok,
Az letem, mita elmentl, gykeresen megvltozott.
Nekem nem kell ez a vltozs, szeretnlek visszakapni,
S letem vgig boldogsgban melletted maradni.
De te tvolodsz, az arcodat elmossk az rnyak,
Kiablok, de a stt befogja a szmat.
Mint minden jjel, rted esedezem az rnak,
Hogy a rgmlt tegnapbl virradjon fel egy szebb holnap.
Mit is tehetnk egyedl, hisz semmim sincs,
Csak a szvem s a szm, ms kincsem nincs.
A szvem megszakad, amivel annyira szerettelek,
A szm sem nylik ki mr, amivel cskoltalak, megnevettettelek.
Sosem fogom elfogadni azt, ami annyira fj,
Hogy itt maradtam, egy msik lny miatt, ki elhagy taln.
Mert nem szeret annyira, amennyire n szeretlek tged,
Lelkem szll feld, de miatta sosem r el tged!!!
|