Egyedül
Így sokkal könnyebb, nem kell megfelelni,
Nem kell szeretni, nem kell fejtegetni.
Sokkal rosszabb, mert nincs itt senki,
Nincs, ki ölelne, nincs, ki szememre veti,
Hogy megint hülyeséget csinálok,
Csak az a baj, hogy mindig van rá ok.
Hosszú ideje bánt már egy kérdés,
Felhagynék mindennel, de nagy a kísértés.
Ahhoz, hogy rombolj, valamit építeni is kell,
S én most úgy rombolnék, bár még semmit sem építettem fel…
Álomvilág volt az életem, de most felébredtem,
S amit látok, azt nagyon nem szívlelem.
Hogy is tudnék én így élni?! Álmok s remények nélkül.
Megbotlanék, elesnék, s sebeimbe belehalnék végül.
Érzem, egyedül maradtam,
Ezzel az érzéssel, mindenkit elriasztottam…
De most mit csináljak, ha ezt érzem?
Talán egy ember van, aki megért, de Ő sem egészen.
Lehet, hogy bennem van a hiba, vagy szokásaimmal,
Nem fogok senkit untatni többé állításaimmal.
Végleg feladom, már nem tudok küzdeni,
Pedig harcolni kell, s mindig reménykedni!
|