Álom
Ha keserű éjszakán tekinteted a fénylő eget pásztázza,
Megérted majd, miért küzdök én hiába…
Álomból felkelve savanyú valóság tengerébe kever a vég,
S én nem küzdök ellene, pedig olyan jó lenne álmodni még!
Fekete-fehér a savanyú valóság, míg az álom mézédes, színes csodálatos világ!
Az a hely, hol mi még mindig együtt vagyunk.
Nem zavar senki, s együtt álmodunk…
Most én nézek a fénylő égre,
Vándorló felhőkre s mögötte csillagok zömére.
Ne érdekeljen, ha megzavarják álmod,
Hisz elalszol majd, s újra álmodod.
Ha keserű éjszakán tekintetem a fénylő eget pásztázza,
Boldogan gondolok arra,
Aki ezt az álmot velem együtt álmodja.
|